Boldog hétfőt! - Kezdd a hetet jó kedvvel!

2023.05.07

Várod a péntek délutánt, hogy végre fellélegezhess (ha éppen nem dolgozol a hétvégén is), hogy aztán lehessen nem egészen két teljes napod kicsit jól érezni magadat. És most azt a részt hagyjuk is, hogy egyébként ekkor éred magad utol a házimunkával, bevásárlással...stb. Még ha dolgosan is telik a hétvége, akkor is ismerheted azt a szorító érzést a gyomrod tájékán vasárnap délután 4 körül, hogy bizony ennyi volt, holnap hétfő és lehet megint utálni mindent. 

Ha most bólogatsz nem vagy egyedül, sőt tudnod kell, hogy már a pszichológia is bebizonyította hivatalosan, hogy a vasárnapi letargia létezik - és hiába lennének még óráid hátra a szabadság érzésből, másra sem tudsz gondolni, csak a következő reggelre. Szomorú nem? Hét teljes napból csak kettő teljen nyugalomban?

Ezt az érzést már egy jó ideje megelégeltem, és elhatároztam, hogy igenis máshogy fogok hozzáállni, mert nem akarom, hogy úgy teljenek a napjaim, hogy csak a hétvégéket várom, és mire észreveszem ezt a viselkedést évek telnek el (és igen, előtte évek teltek el). Ahogyan minden, ez is fejben dől el és - mivel a körülményeken nem mindig tudsz - a saját hozzáállásodon kell változtatnod. Nem sokat, csak éppen egy kicsit, hogy utálkozás helyett egy igenis tudd várni a hétfőt is, vagy legalábbis ne gyomorgörcsben üld végig többé végig a vasárnapot.

Szeretném megmutatni most azt a néhány tippet, amivel én jobb alapot adok a hétfő reggeleknek, és ha jól sikerül, akkor az egész hétnek. (Rövid megjegyzés: ez általános, normális napokra vonatkozóan értendő, nem akkor, amikor olyan migrénnel ébredsz, hogy egy hideg és sötét kriptában töltenéd inkább a napot - tegnap éppen így jártam, ezért eszembe jutott.)

1. Vitaminbomba turmix vagy különleges kávé

Nagyjából 15 évvel ezelőtt úgy indult a reggelem, hogy óracsörgés után ittam egy pohár vizet, felkaptam a futócipőm és tettem egy nagy kört. Aztán zuhany, öltözés és indulás. Persze a mostani énem sem hiszi ezt már el, hogy ez valaha működött, az évek alatt annyira rossz ébredő lettem. Akkor viszont az a gondolat hajtott, hogy teszek valamit önmagamért és sokkal energikusabb leszek utána egész nap. Így megérte kipattani az ágyból, mert vártam valamit. 

Ennek az érzésnek a felnőtt és lusta verziója, ha veszel otthonra valamilyen tea-vagy kávékülönlegességet vagy smoothie-összetevőt, amire óracsörgés után gondolhatsz. A lényeg, hogy legyen valami, amit vársz. Ha a hétfőhöz akarod kötni, akkor ezeket csak hétfő reggel készítsd el magadnak. Az agyad néhány hét után automatikus jutalmazásnak fogja érzékelni, és szinte várni fogod, hogy ezen a reggelen felkelhess. 

Tehát a lényeg, hogy legyen valami, amit ébredés után vársz. Ha nem diétázol állandóan, mint én, akkor ez lehet egy nagyon finom péksütemény, egy szelet sütemény vagy egy nagyon különleges reggeli is. Elvégre a hétfőből akarsz csodát varázsolni, nem? :) 

2. Legyen hét indító idézeted!

Keress valamilyen motivációs írást, amiről tudod, hogy neked lendületet ad. Ezt kiteheted a kezdőképernyődre, kiírhatod a tükörre, a sminkes asztalodra, bárhová amire biztosan rá fogsz nézni. Ha úgy érezd, hogy a családod kinevetne akkor válaszd a telefonod, de ha támogató környezetben élsz, akkor nyugodtan tedd ki látható helyre. Sőt, ha senkit nem zavar, akkor készíthetsz egy egész motivációs táblát. 

Erre felpakolhatsz minden képet, rajzot, idézetet ami a céljaidra emlékeztet. Egy ilyen vidám kollázsra mindig öröm ránézni, és már hétfőn reggel látni fogod, hogy miért keltél fel ma is. Hiszen ez is csak egy újabb nap, amikor haladhatsz a céljaid felé. 

Kifejezetten hasznos ez a tábla, ha nem szereted a munkahelyed vagy a munkát amit éppen csinálsz. Teljesen érthető, hogy a hétfő ilyenkor neked egy kínszenvedés, mert nem találsz örömet a monoton feladatokban, esetleg a cseppen sem kedves kollégák viselkedésében. Ha ez a helyzet, akkor mindenképpen legyen motivációs kollázsod tele a helyekkel ahová el szeretnél utazni, vagy a vágyott termékekkel, amiket meg szeretnél venni. Ha a célod a saját ház/lakás, akkor arról legyen fényképed, ha a hitelmentesség, akkor arról az érzésről, amikor ezt eléred. Ha a gyereke(i)d eltartása a legfőbb motivációd, akkor róla/róluk tarts fényképet a tábládon (vagy a füzetedben, ha nem szeretnéd, hogy bárki lássa.)

A lényeg, hogy ezen a reggelen kifejezetten emlékeztesd magad, hogy miért indulsz neki a hétnek, miért csinálod, amit csinálsz. Attól még ugyanúgy el kell indulnod, és a helyzet sem lesz varázsütésre tökéletes, de neked nagyobb erőd lesz, hogy elviseld a kellemetlenségeket. 

Motivációs tábla - Kép forrása: Pinterest
Motivációs tábla - Kép forrása: Pinterest

3. Zene nélkül mit ér a hét

Sokszor elfelejtek zenét kapcsolni a készülődéshez, pedig ha megteszem, mennyivel jobban telik az egész reggel! Mostanra már saját reggeli lejátszási listám van csupa vidám és pörgős zenével, ami ébredés után az agyamnak is lendületet ad. Ha folyamatosan a kedvenc vidám zenéidet hallgatod, akkor akaratlanul is jó kedvre fogsz átkapcsolni. 

Lehet ez a listád a Youtube-on, Spotify-on de ha van kedvenc rádióállomásod akkor azt is bekapcsolhatod. Arra azért figyelj, hogy közben készülődj is. Saját tapasztalat, hogy így gyorsabban telik az idő. :)

Tipp: ha másokat zavarnál vagy nem ugyanaz a zenei ízlésed a többi családtaggal, akkor érdemes egy vezeték nélküli fülhallgatóba befektetni, amivel nyugodtan jöhetsz-mehetsz a lakásban, de csak te fogod hallani és a hangerőt is kényelmesen feljebb veheted. 

4. Mosolyogj! 

Hétfő reggel talán ez a legnehezebb feladat az összes közül, nem véletlenül nem ezzel kezdtem. Remélhetőleg a jó zene, a finom reggeli és a motivációid már jobb hangulatba hoztak, így egy halvány mosoly azért sikerül. Ha ezek ellenére is nehezedre esik, akkor muszáj lesz becsapnod az agyad.

Az agy olyan trükkösen van megalkotva, hogy ha rossz a kedved, de megpróbálsz mosolyogni, akkor a száj körüli izmok mozgását és megfeszülését valódi mosolynak érzékeli, így ha ezt kitartóan gyakorlod, egy idő után az öröm is valódivá válik. Próbáld ki, hogy egy ceruzát a fogaid közé veszel néhány percre: az arcod most úgy fog kinézni, mintha valóban mosolyognál, és 1-2 perc múlva azt is érezni fogod, hogy a hangulatodra is hat (ha máson nem, hát a tükörképeden biztosan el fogod nevetni magad).

Persze remélem,  hogy találsz igazi okot is az örömre, de ha éppen nem olyan időszakot élsz meg, a fenti trükk akkor is segíthet. 

5. Tegyél valami kedveset!

Tovább fokozhatod a napodat, ha elhatározod, hogy keresni fogod az alkalmat, hogy valamilyen kedves gesztust tegyél. Kikészítheted az aprót egy hajléktalannak, akibe esetleg belefuthatsz a munkába menet. Vihetsz kávét vagy reggelit a legjobb barátnődnek/évfolyamtársadnak/kollégádnak. Megdicsérheted a pénztárost, miközben a reggelidet veszed; vagy valakit az iskolában, munkahelyeden. Ez csak néhány példa, természetesen a lehetőségek száma végtelen. 

Ez a "módszer" azért tökéletes, mert egyrészt eltereli a figyelmed arról, hogy milyen szörnyű, hogy vége van a hétnek és neked most a kötelességeidet kell teljesítened - helyette az élethelyzeteket figyeled, amiben kedvességet mutathatsz. Másrészt ha sikerül, akkor automatikusan jobb embernek fogod magad érezni. Nem utolsó sorban pedig hozzájárul ahhoz, hogy egy másik személy hétfője is sokkal jobban induljon. 

6. Várjon valami jó délután

A napod akkor lesz teljes, ha a jó hangulat, amit tudatosan teremtettél magadnak, egészen estig kitart. Persze ez nem könnyű, az iskolában vagy a munkahelyeden ezer feladat fog várni, amik gyorsan tönkre vágják a jól megkezdett napodat. Arról nem beszélve, hogy csupa olyan ember vesz körül, akik valószínűleg nem hoztak tudatosan jó kedvet a reggelükbe, így ők továbbra is utálják az egész napot és mindent ami körül veszi őket. Egy ilyen helyzetben nem könnyű megőrizni a saját állapotodat, ezért javaslom, hogy alkalmazd a következő trükköt:

Minden hétfőn délután legyen valami, amiről tudod, hogy a hosszú fárasztó nap után várni fog. Legyen ez az a gondolat, ami segít, hogy az egész napot végig tudd csinálni és ha úgy érzed, hogy kezd eleged lenni, akkor ebbe a pozitív dologba kapaszkodj. Bármi lehet: séta a kutyáddal, feltöltő arcpakolás a kedvenc könyved kíséretében, kávé a barátnőddel, a sorozat amit éppen nézel...stb. 

Válassz olyat, amiről tudod, hogy várni fogod, ami feltölt és még elviselhetőbbé teszi a hét első napját. Szándékosan ne ide tervezd a még fárasztóbb heti bevásárlást, az edzést, amit nem igazán szeretsz, de tudod, hogy muszáj - és a nagytakarítást se. Ezekre ott lesz a hét összes többi napja, de ne növeld a gyomorgörcsödet azzal, hogy a "nem szeretem" feladatokat is erre a napra teszed.

Mindig azt mondom, hogy a saját életünk a mi kezünkben van és mi dönthetjük el, hogy hagyjuk magunkat sodorni az árral vagy hajlandóak vagyunk a saját érdekünkben változtatni. Ahogy fentebb írtam, a körülményeidet nem biztos, hogy azonnal meg tudod változtatni, de azt igen, hogy te hogyan tekintesz rájuk. 

Remélem kipróbálod a "boldog hétfő" stratégiáját, sőt ha élvezed nyugodtan legyen ilyen boldog a kedded, szerdád, csütörtököd...stb. (Kivéve a 6. pontot, azt ne ismételd, sajnos a "nem szeretem" feladatokat attól nem hanyagolhatod el).

Szuper hétkezdést kívánok neked! :) 

Trudi

Az nem titok, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet még mindig nem túl fényes, hiszen ilyen bejegyzések hada jön velünk szembe minden nap a közösségi oldalakon. Ez már önmagában is elég nyomasztó, de sokszor pont ellentétes hatást vált ki – minél feszültebbek vagyuk annál többet szeretnénk vásárolni, hogy jobban érezzük magunkat a megvásárolt...

Habár még mindig a januárt éljük a maga hideg szürkeségében talán mocorog már benned a gondolat, hogy valami történjen és egy kicsit felpezsdítsd magad körül a dolgokat. Ehhez nagyszerű választás lesz, ha kicsit kilépsz a saját árnyékodból és körülnézel a környezetedben kivel tudnál egy kis jót tenni.

Sikeresen túl vagy január első hetén. Izgalmas volt a december vége? Érezted magadban azt az új erőt, hogy január 1-jétől mindent megváltoztatsz és mindenre képes leszel? Na igen, hol volt már az, ugye? Szándékosan nem az első napokra időzítettem ezt az írást, hiszen az év végi hajrá olyan, mint a vizsgadrukk: izgulsz, össze vagy zavarodva, de...

Igen jól sejted, ez egy "fel a fejjel" bejegyzés lesz. Mert akár akarsz akár nem, év végén eszedbe fog jutni, hogy mit sikerült vagy éppen nem sikerült elérned egy év alatt. És ha nem igazán úgy alakultak a dolgaid, ahogy szeretted volna, talán nem szívesen szembesülsz vele. Ráadásul az sem fog segíteni, hogy minden ismerősöd lassan kiteszi az...